Garcia Marquez: Száz év magány

"Aureliano José arra ébredt, hogy nem kap levegőt.
Amaranta ujjai, mint meleg és mohó kukacok, a hasa felé igyekeztek.
Aureliano José alvást színlelt, és úgy helyezkedett el, hogy minél szabadabbá tegye az utat, s ekkor a kéz, amelyen most nem volt rajta a fekete kötés, mint egy vak tengeri csillag, bekúszott az izgalom algáinak sűrűjébe.
Bár úgy tettek, mintha nem tudnák, amit mindketten tudtak, s amiről mindegyikük tudta, hogy a másik is tudja, attól az éjszakától fogva összekapcsolta őket a cinkosság széttörhetetlen bilincse."